1,5
évvel ezelőtt a férjem felvetette, hogy az idei kerek szülinapot eltölthetnénk
kettesben valahol külföldön. A grandiózus ajándék helyszínének megválasztását
rám bízta. Én meg abból kiindulva, hogy még sosem jártunk az USA-ban, rögtön
rávágtam, hogy irány az Újvilág. Abból is leginkább a természeti látnivalók
érdekelnek. Limitált igényszintnek tűnik, hogy éppen az USA, de egykori munkánk
lehetőséget teremtett arra, hogy számos szép helyre eljussunk, illetve együtt
is felfedeztünk várost, falut, természetet, határon belül és kívül.
Majd
ahogy teltek a hónapok, egyértelművé vált, hogy nem fog összejönni. Nem az
utazás, hanem USA. Annyira nem bántam, egyszerűen végiggondoltam, hogy akkor
érné meg a repülés, az ottlét, ha hosszabb időre el tudunk szabadulni, így az
minden szempontból nagyobb falatnak tűnt.
Azonnal
belépett a képbe Provence. Sőt igazából nem is értem, miért nem ez volt az első
gondolat, hiszen ez szerelem. Nagyon régóta vágytam oda. Egyszerűen lenyűgözött
minden, amit róla olvastam, láttam (regényekben, útleírásokban, papíron vagy
neten, filmen, lakberendezési folyóiratokban, életmódmagazinokban). A vidéki
hangulat, a földeken, az épületeken, kívül és belül, a régi korok olykor
monumentális emlékei, a sajt, a bor, szőlőültetvényes domboldalak, a levendulatenger,
a sok kő. Valami mérhetetlenül nyugtató élményt láttam magam előtt. Egy álomba illő
utazást…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése